Elgondolkozom azon, hogy mennyire a fogyasztói társadalom termékeivé váltunk. Folyamatosan kapjuk a dózist mire van szükségünk, mit vegyünk meg, milyen új dolgokat kell, hogy megszerezzünk.
Kérdezem én, hogy valóban mindig mindent le kell cserélnünk? Észre sem vesszük, de közben szép lassan saját magunk, párunk, barátaink, mi mindannyian a termék dömping részévé válunk.
A szlogen: ÚJ, és még újabb, de van annál is újabb… egészen a végtelenségig.
Létezik még olyan dolog, amihez tudunk ragaszkodni, és örök darab marad?
Szerviz? Javítás? Netán alkatrész csere?! Manapság mi mást válaszolnánk: Jesszus, az rengeteg idő, nem költség hatékony, inkább érdemesebb nézni egy újat. Különben is, ki tudja mikor romlik el újra. Na nem!! Mennyivel könnyebb választani egy új készüléket, hiszen kínálat van bőven, egyik szebb és jobb, mint a másik. Többnyire csak a pénztárca szab határt. Egy dologgal kell számolunk, a szavatossági idő egyre rövidebb, a garancia lejár néhány év múlva, tehát újra csere. Nem baj, addigra ez úgyis elavul.
Ugyanez a folyamat zajlik az emberi kapcsolatainkban is: új pasi, új nő, új haverok, mindig csere.
Közben szüleink, akiket maradinak titulálunk, mivel nem tudják és legfőképpen nem is akarják követni az aktuális trendeket, és nem is ebben a világban szocializálódtak, megvannak a régivel. Mindent meg akarnak javítani, toldozgatják-foltozgatják a készülékeiket, vagy mert emlékük fűződik hozzá, vagy csak mert szeretik ahogy van, még ha kicsit ütött vagy kopott is, JÓ AZ MÉG! Igaz, szar kávét főz már az a kotyogós , de a miénk. Tudod, ebben főztük mindig azt a jó kis kávét, mi, együtt. Nekem nem kell új, én ezt szeretem.
Vajon mi változott egy generációval később, nekünk miért kell mindig új? Ezt nyomja a tv, a rádió? Nincs kedvünk, időnk foglalkozni vele? Minek? Lesz másik! Milyen jó érzés kiválasztani az új terméket, az új pasit vagy az új nőt. Hazavisszük, izgatottan kicsomagoljuk, magunkévá tesszük, öröm és boldogság. Igen, már csak egy probléma van, a régit el kellene paterolni, de mielőbb, csak útban van.
Az is lehet, hogy nincs is akkora problémája az előzőnek sem, csak legfeljebb kicsit jobban igényli a törődést, kis generál, leporolás. Na de nem úgy van az! Van annál már van egy sokkal jobb verzió, ideje frissíteni nem?? Azt persze elfelejtjük, ha az újjal sem foglalkozunk, az is hamar megadja magát.
Lehetséges, hogy a mai világ ezt hozza magával? El kell fogadnunk, hogy javításra nincs igény, nincs idő?
Hajtjuk, csináljuk, pörög a mókuskerék, rohanunk, mindig kell egy új.
Naivitás azt gondolni, hogy egyszer majd lelassulunk mi is, és azt mondjuk: JÓ AZ, AMI VAN.
Persze, mindenki döntse el a maga igényszintjének megfelelően mennyire akar a fogyasztói társadalom rabja lenni, de legalább egy esélyt adhatnánk a javításnak. Legyen szó egykor még kedvelt tárgyunkról vagy éppen párkapcsolatunkról. Csak egy pillanatra álljunk meg a rohanó kis világunkban, gondoljunk át, hogy valóban mindent ki kell dobnunk, muszáj mindent lecserélnünk?
